ZENE
A hangfelvétel 2015. július 2-án készült.
A mai témának, amit már a múltkor pedzettem, a zenéről szeretnék veled beszélni. Arról, hogy a családban, gyerekkorodban, milyen kapcsolatban voltál te, és milyen kapcsolatban voltak a család tagjai a zenével.
Igen.
Tudsz így valamit mondani, vagy kérdezzek részleteket?
Olyanokat tudok mondani, hogy ugye pici koromtól kezdve hallottam, volt nálunk – erre nem emlékszem, hogy hetente vagy havonta – volt ilyen zenélés. Most nem jut eszembe a két barát neve, akikkel apu hegedült, és volt egy zongorista, és volt egy csellista.
És trióztak.
Trióztak, igen. (Hogy a fenébe hívták...)
Mindegy, ha később eszedbe jut, majd hozzátesszük a neveket.
Ilyen klasszikusakat játszottak. Az Andrisunk nem zenélt, illetve volt neki is tangóhamonikája.
Igen? Ezt nem tudtam!
A tangóharmonikával volt az Attilának a sértődése.
Ezt nem tudtam, meséld el!
Hogy megőrzésre odaadta anyu az Attilának. És az Attilától az oroszok elvitték.
És ki sértődött meg?
Hát az anyu mondta, hogy nem hiszi, hogy…
Nem, ezt nem hallottam, ezt a történetet. Kár. Tehát Andris harmonikázott.
Igen, ő tangóharmonikázott, ilyen tánczenét. És én ugye zongorázni tanultam a nagymamától, aki zongoratanárnő volt.
Róza?
A Róza. Az volt neki a végzettsége. És ütötte állandóan a kezemet. Mert nem jó volt a kéztartásom.

Egy brutális dög volt, nem is tudtam, hogy ilyen brutális dög volt. Szóval ez volt akkor a családi zene. Ilyen… akkoriban lemezjátszó vagy gramofon…?
Lemezjátszó már nagyon korán volt, szinte amióta az eszemet tudom.
Szóval a nagypapa klasszikus zenét hallgatott, és nektek meg volt a tánczene.
Igen.
Hát részben ezek azok a lemezek, amik az én gyerekkoromban már ott voltak nálunk, és amit én hallgattam. Nagypapával meg veletek.
És operabérletünk nagyon korán volt, olyan 10 éves koromban már volt, és a Frici bácsival volt a bérletünk. Az Erzsi néni nem volt...
Botfüle volt...
Arra sem emlékszem, illetve emlékszem, hogy az Andris sem járt. Csak nagymama, nagypapa, Frici bácsi meg én.
Jó kis csapat volt!
Igen.
Mire emlékszel? Meg tudod mondani, hogy körülbelül mit láttál először? Vagy az elsők között?
Ilyen vígoperát. Legelőször azt hiszem, balettet láttam, a Fából faragott királyfit.
Az elég nehéz zene, hogy úgy mondjam. Azért Bartókkal kezdeni.
De nagyon jó volt a tánc. Arra lett kihegyezve, mondjuk az én részemről, mert akkor én már a Vágó bácsihoz jártam táncolni.

És hangverseny? Tehát ami nem opera, hanem ilyen instrumentális, hangszeres zene? Zeneakadémia?
Volt! Mert a Fischer Annie-ra határozottan emlékszem.
A Kóródi akkor még nem volt képben, mint karmester?
Egész fiatal volt akkor.
Igen, emlékszem, mikor még én hallgattam a rádiót nagypapával, akkor még elég fiatal volt, de akkor már lehetett hallani a rádióban Kóródit vezényelni.
Hát azon gondolkozom, hogy olyan 5 és 10 év közöttel lehetett idősebb nálam.
Valószínűleg. Na, és amikor megismerkedtél apuval, akkor milyen zenéket hallgattatok? Vagy milyen zene volt az életetekben?
Nem jártunk el. De aztán később táncolni jártunk.
Oda, ahol ilyen zenés helyek voltak. Hát rengeteg zenészt ismertél és láttál.
Hát aztán csak olyan helyekre jártunk. Hát mondjuk ez már nem mikor megismerkedtünk, hanem a felszabadulás után. Mikor fiatalasszony voltam és apu már a gyárban dolgozott, akkor ugye ott volt egy társaság, neki a barátai, kollégái és barátai, de akkor inkább kocsmázni jártunk.
Nem szép dolog… Semmi zene? Zenés kocsma…?
De, a cigányzene.
És te szeretted a cigányzenét?
Nem.
Már akkor sem szeretted.
Nem.
Most se szereted?
Nem.
Én se’.
De érdekes volt, mert ezek a barátok szerették és énekeltek.
Hát az jó.
És nagyon mulattak, kifejezetten!
Ha már a cigányokról beszélünk, a Cziffrát ti tényleg láttátok?
Hát a Cziffrához jártunk.
Hová?
A Kedvesbe. Amikor beléptünk, elkezdte játszani a 100 éve már-t. A Colosnak ez volt a kedvence. És ez olyan volt, hogy a Bán meg a Colos odaültek beszélgetni a Cziffrával. Kifejezetten baráti, személyes kapcsolat volt.

Te nem beszéltél soha vele?
Nem. Mi az apuval ültünk az asztalnál mindig az aktuális nőkkel: a Colos például nagyon szerelmes volt a Beába.
Ó! Jó pár lettek volna így méretbe'.
(Nevet). Hát a Ferivel nagyon jó...
Hát Ferivel már összejöttek.
A "póni-család"...
És mondd, még milyen helyeket és zenészeket tudsz mondani, ahova jártatok?
Rengeteget. Jártunk a Szomjasba. A Keleti Károly utca sarkán, ahol a zeneszerző Nádas játszott, és táncoltunk.
A kerthelyiségben?
A kerthelyiségben. Akkor jártunk a Várba, a Bécsi Kapuba, ott a templommal szemben
Ahol később az Old Firenze volt?
Az, az.
Oda én is jártam. Később.

És ott a Babi néni zongorázott…
A Vágó bácsitól?
Nem, nem. A férje disszidált, ez egy ilyen úrinő volt, nagyon jó zongorista.
És ezt Bécsi Kapunak hívták akkor?
Bécsi Kapu, igen. "A BécsiKapu jó hely…" ez volt valami nótába így beleírva.
És a Vécsey?
A Vécsey nem ott játszott, nem tudom, hogy nem a Miniatűrben játszott-e.
Hát az valami nagyon régen lehetett.
Jártunk a Miniatűrbe, akkor jártunk a Rózsakertbe, vagyis a Vadrózsába.
Ott ki játszott? Mert azt én sose tudtam megfejteni. Amikor én jártam oda, akkor egy egész kitűnő zongorista volt, de sose tudtam meg, hogy ki lehetett.
Ez kár, hogy például ilyenek nincsenek... [az interneten]
Vannak helyenként, néha egészen meglepő dolgokra rátalálsz, de ez véletlenszerű, mert valaki a kis önéletrajzában, vagy novellájában megírja, de ez teljesen véletlenszerű. Mondd, és Gommermann?
A körúton, valahol a Madách Színház környékén, ott a színház oldalán, ott van a szálloda, ott volt egy ilyen kis találkozóhely.
És a Gellértben? Mintha valakitől azt hallottam volna, hogy a Vécsey játszott volna a Gellértben is.
De azok nem ilyen táncos helyek voltak.
A Gellért terasz nem?
Ahol a Vécsey a feleségével énekelt, az már egy kicsit ilyen varietészerű.
És sokat láttam-hallottam ebből ezek közül azokban a varieté műsorokban, ahova ti elvittetek engem nagy szerencsémre. Gommermann a Boros Idával, Vécsey, kicsit más műfaj, de Halmai Imre: ezeket mind láttam, hallottam. Nem is egyszer. Voltak ilyen matiné műsorok, és voltak esti vagy délutáni műsorok.
Igen. Például a Pesti Színház. Az egy ilyen hely volt.
Volt a Kamara Varieté.
Igen, az is. És ez is egy ilyen varieté volt ott a Madách Színháznál.
Én arra nem emlékszem így, de hát én akkor elég kisfiú voltam, és ti vittetek, és én örültem, és nagyon szerettem. És voltak a zenészek, és akkor voltak tényleg ilyen varieté számok.
Arra is emlékszem, hogy a Csákányinak voltak fellépései, nagyon jól énekelt.
Voltak akkor ezek a kifejezetten zenész társulatok: a Harsányi együttes, a Tabányi, a Hajdú Péter.
Jártam lánykoromban a korzóra, ott a Chappy-ék játszottak.
És ha már Chappy-nél tartunk és a zene, akkor a cirkusz.
Jaj, hát persze! A Julának udvarolt a Cirkusz zenekar karmestere.
A Heinemann?
Ez már később volt, nem a Heinemann.
Mentünk oda, és tulajdonképpen nem is a cirkuszért, ugye titeket sem érdekelt olyan nagyon a cirkusz, én se szerettem, de a zene! Én a Chappy-t ott láttam! Mert ezek a dzsessz-zenészek ezek mind ott játszottak. Ez volt nekik egy ilyen egy menedékhely. A dzsessz akkor nem nagyon volt...
... divatban... Ugye ezek a Dunaparti szállodák akkor nem voltak.
Igen, és a dzsesz-zenészeket oda tudták menekíteni a Cirkusz zenekarba, az volt egy ilyen menedékhely.
És oda is jártunk, volt a Pasaréten a remíz mögött, a Szép Ilona.
Annak is egy nagy terasza volt.

Ahol azok az ikrek …
Ikrek?
Igen.
(Majd utána nézünk...) Beamter Bubi?
Ő a Gellértben játszott.
És te kivel hallottad őt?
A "Bolond Kovács", az volt a partnere általában a Gellértben.
Őt is láttam a Cirkuszban azt hiszem.
A Bolond Kovácsot?
Igen, úgy emlékszem.
Lehet.
És voltak a zongoristái a Beamternek. A Szabó, ugye a Szabó-Beamter kettős, és a Solymossy. A Solymossy Lulu. Meg a Martiny.

Nagyon érdekes, ahogy beszélünk, úgy jönnek elő. Hogy itt ülünk, meg ott ülünk...
Ez a célja! Ezeket kell elmesélni, mert ezeket csak te tudod. Aput ugye a zene nem érdekelte.
Nem.
Táncolni azért elég jól táncolt.
Nagyon jól. De hát azt már én tanítottam.
Azért ritmusérzéke volt, csak zenei hallása nem nagyon. Ez magam is megtapasztalhattam.
De szerette hallgatni a zenét.
Csak engem nem szeretett hallgatni. Vagy gondosan titkolta. Nevelési szándékkal.
Te gitároztál is.
Gitározni csak nagyon keveset. Kati gitározott meg Zsuzsi. Én zongoráztam akkor főleg. Aztán jött a klarinét. Apu még a klarinétot is hallotta, avval sem volt túl boldog.

Zenei próbálkozásaim az 1960-as évekből: Kattints a honlapomra!