NYARALÁS
A hangfelvétel 2015. június 12-én készült.
A mai a téma a nyaralás. A múltkori utazásnak tulajdonképpen a kiegészítése. Onnan kezdjük, hogy kisgyerekkorodban…
Arról már volt szó, hogy gyerekkoromban tulajdonképpen a Nemeséknél nyaraltunk, aki egy gyerekorvos volt és Balatonfenyvesen volt neki a villája, ahol nyáron gyerekeket nyaraltatott.
Pénzért?
Persze. Sok pénzért. Sok pénzért. Hát volt velünk – hogy az orvos volt-e vagy óvónő vagy asszisztens nem tudom – volt velünk valaki, aki felügyelt, aki foglalkozott velünk. Hogyha játszottunk, ő ott volt velünk a kertben, mindennap volt, hogy kétszer is lementünk -- mert közel volt -- a Balatonra fürdeni. Ő vigyázott ránk.
Te akkor körülbelül milyen idős voltál?
Amikor elkezdődött ez az egész, akkor olyan 7 éves lehettem és Andris 9, mert mindig együtt voltunk.
Igen, igen. Akartam kérdezni, hogy Andris is mindig volt-e veled.
Igen. És ez egészen így volt olyan 12 éves koromig.
5 év körülbelül?
Igen, ami közben ugye anyuék mentek nyaralni. És utána jött a periódus, amikor a Juláéknak volt nyaralója, és akkor anyuval ott nyaraltunk. Ilyen 12-13 lehettem. Amikor már az Andris meg a Jancsi voltak nagyon jó barátok.
Mondd, ez a Balatonfenyves…
Ez nem Balatonfenyves, hanem Balatonújhely, Fenyves.
Jó, akkor ez egy félreértés, mert nekünk ugye a gimnáziumban az ún. Bélatelepi tábor az Balatonfenyves volt: Bélatelep és Balatonfenyves határán.
Szóval következett ez a korszak, és az utolsó – már nem emlékszem, hogy 1 vagy 2 évben -, voltunk úgy Keszthelyen, hogy anyuék és a Hermannék. És akkor mi, mert a Gyuri akkor már nem volt velünk, az Svájcban tanult. És akkor mi, gyerekek… már nem voltunk annyira gyerekek, mert a Hermann Zsuzsinak a Horkai Jancsi udvarolt. Ő már akkor volt olyan 18-19 éves. És ugye én olyan 16.
Aha. És neked akkor ki udvarolt?
Láb Lali.
Na, erről nem is hallottam. Na, mesélj! Egynyári kaland?
Igen. Lehet, hogy kétnyári.
Na, még egy kicsit menjünk a Nemesékhez vissza. A többi gyerek, aki ott volt, közülük senkivel nem maradtál kapcsolatban?
A Holics gyerekek. A Holics szülőkkel az anyuék nem ilyen nagyon jó, de baráti kapcsolatban voltak. Tornatanár volt a Holics bácsi. És valahol a Ligetnél laktak.
Nem emlékszem, hogy hallottam volna róluk.
Úgyhogy azokra a gyerekekre emlékszem. Hát általában ilyen értelmiségi….
Már amennyire egy tornatanár értelmiségi…
Hát tanár! Olyan nem volt, hogy tornatanár, hanem két szakos.
Persze. Torna és testnevelés… Na jó! És akkor Szekeresék és Hermannék.
Külön apuval-anyuval ti sosem voltatok nyaralni? Pár naposra sem?
Nem.
És akkor utána lényegében te már 16 voltál, utána már jött apu.
Így van.
Vele nyaralni igazából a Rómaira jártatok, azt tudom.
Először az Orionnak a Szunyogszigeten egy csónakháza. Először oda jártunk, és akkor, amikor én a Statisztikába kerültem, akkor kerültünk át a Római Csónakházba.

És a Statisztikai Hivatalnak a Balatonon voltak nyaralói.
És oda ti mentetek? A Balatonra?
Igen. Például ahová te is.
Ja, ez akkor volt, amikor én az iskolával voltam.
Nem az iskolával, még az óvodával.
Óvodával, igen. Zamárdi. És ti ott voltatok a közelben.
Igen.
És ott a Beáékkal voltatok?
Igen.
Fényképekről, meg halványan emlékszem.
Érdekes, én egyáltalán nem emlékszem, hogy lett volna étkezés. Ilyen egész pici villa volt az, aminek volt egy kis terasza: ott van fénykép!
Igen, erre emlékszem, olyan kis hidacska is volt, amin álltam kis rövidnadrágos óvodásnak.
Az talán inkább Lellén volt. Volt egy ilyen nagyon előkelő család, annak volt ott a nyaralója, egy gyönyörű terasz volt, és valami főúri étkezést kaptunk. Akkor apu jól keresett. Lellén kétféleképpen is nyaraltunk. Egyszer volt úgy, hogy a Bánfalvi Józsi bácsi volt az üdülőnek az orvosa, hogy elvállalta…
A nőgyógyászati problémákat… ott helyben elintézte.
Akkor a Vali ilyen 9 éves lehetett. És egy nagyon szép kislány volt.
Ezt nem hiszem!
Nagyon szép és nagyon aranyos volt.
Hová lett?
Hát ő ilyen talán első elemista lehetett, mikor örökbe fogadták.
Ilyen nagy gyereknek.
Igen. Szóval nyaraltunk így az üdülőben, ahol a Józsi bácsi volt az orvos. És nyaraltunk ezeknél -- pedig nagyon sokáig tudtam a nevüket. Valami kifejezetten ilyen előkelő család volt.
Arisztokraták.
A gyönyörű villájuk megmaradt…
És ebből próbáltak egy kicsit profitálni. És ott tartottál, hogy a nagypapa akkor jól keresett.
Igen, és ő hívott meg minket nyaralni. És te voltál akkor ilyen 3 éves.
Én voltam a díszvendég.
3 éves. Amikor azon a hídon…
Igen. És akkor volt a Zamárdi, amikor én az óvodával valami üdülőben nyaraltam, és ti laktatok ott valamilyen másik helyen.
Tulajdonképpen nem érintkeztünk.
Egyszer találkoztunk, azt hiszem!
Aztán voltunk Zamárdiban, amikor a Kati pici volt!
Amikor biciklivel…
Nem, amikor egész pici volt a Kati, én meg akkor iskolás forma voltam. Szerintem akkor az iskolával – még talán Fodor Éva nénivel – voltunk lent egy ilyen parasztházban. És a Kati veletek volt. Erre nem emlékszel?
Lehet, hogy ott az anyuval voltatok.

Szüleimmel Zamárdiban (1954)
Nagyításhoz kattints a képre!
Nagyításhoz kattints a képre!
Hát én nem, mert én az iskolával voltam. A Kati lehet!
Mert én akkor ugye már dolgoztam.
Lehet, arra nem emlékszem. Én arra emlékszem, hogy valami nagy közös hálóteremben, szobában laktunk huszan. Rengeteg pók volt! Különösen nem zavart, csak érdekes volt. Nád volt, és a náddal vívtunk. Lévay Pali volt, meg ugye az osztály.
És egy szobában többen voltatok?
Hát gyerekek mindnyájan ott voltunk egy helyiségben. Az egész osztály.
Egy helyiségben aludt az összes?
Igen. Ez így volt később is, mikor először voltunk a Mátrában a Réczey Klári nénivel. Akkor a helyi iskolában laktunk, és egy tanteremben ott voltak a szalmazsákok lerakva a földre, és ott aludtunk. És ti ott akkor külön béreltetek egy házban szobát, és akkor később volt az, amikor már megépült az üdülő, és akkor az üdülőben laktunk. Az Iparterv üdülőben.
Igen, mert mi ugye, volt úgy, hogy úgy béreltünk egy házban, hogy a Medvegyék is ugyanabban.
Igen, az amikor az út fölött volt egy ház.
Igen.
Mert volt egy, ami lent volt, az alsó részen. De laktunk az üdülőben is, ugye?
Igen. De hát az később volt.
Hát nem olyan sokkal később. Az akkor volt, amikor a Kati volt ilyen osztott osztályos. Tehát ő volt talán elsős vagy másodikos, és hát én annak megfelelően hatodikos-hetedikes…
Felsős.

Na jó, hát akkor ezek. És a mi közös nyaralásainkról te mire emlékszel, én mire emlékszem?
Ti voltatok közösen az anyuékkal.
Arra emlékszem! Badacsonyban voltunk az Iparterv üdülőben.
Aztán voltunk, szintén az Ipartervnek volt a Balaton jobb oldalán.
Kenesén?
Igen.
Nem is tudtam, hogy az Iparterv volt!
Rosszul mondtam Akadémia Üdülő volt!
A Réti Pali.
Igen.
Ki volt más akadémikus a mi köreinkben? Az apu akkor festett. És nagyon jó tájképeket festett!
Igen.
Sajnos abból azt hiszem nem maradt. Lehet, hogy nálam van valahol, azt akkor majd elővesszük, hogy képanyag is legyen.
Gyönyörű volt az a terasz is.
Igen. Nem is tudom, hogy voltunk-e a strandon, de voltunk.
Igen.
De nem nagyon mentünk, mert messze volt.

Aztán együtt voltunk Földváron, az volt a biciklis.
Igen.
Ott sem tudtam megtanulni biciklizni, pedig mindent elkövettettek.
Igen.
És akkor mentünk Szántódra. Ott volt egy szabad strand.
Igen.
Ilyen nagy teherautógumiban lubickoltam, nagyon szerettem.
Hány éves lehettél? Olyan tizen…kettő?
Igen, 10-12. Még a Kati sem tudott önállóan biciklizni, mert őt is vittétek. A Kati elég hamar megtanult biciklizni aztán.
Igen.
Lehet, hogy már ott próbálkozott vele. Igen. Na, és akkor utána még voltak közös? Például mikor nyaraltunk mi utoljára együtt? Így családilag szülők, gyerekek?
Hát nem. 1960 körül már az apunak voltak ezek az NDK meg cseh útjai.
Igen. 1960-ban lettem gimnazista, és akkor én nyáron mindig mentem a gimnáziumi táborba. Hát akkor már nem nagyon voltak közös nyaralások. Hát aztán később volt olyan, mint a Szabadi a Somogyiékkal együtt.
Igen-igen.
Hát ugye először még Zsuzsi nélkül, és másodszor már Zsuzsival voltam lent.
Igen.
Csopakon mi együtt sosem voltunk, ugye? Vagy ti voltatok a gyerekekkel, vagy mi voltunk a gyerekekkel. És ahol együtt voltunk, csak látogatóban, az Szentendre. Akkor voltunk úgy együtt, hogy együtt kimentünk a strandra.
Úgy volt, hogy a gyerekek….
…akkor már a gyerekeinkkel.
Igen. Mert Szentendre ugye akkor lett, mikor a Marci született.
Igen. És akkor nekünk közös nyaralások voltak a külföldi utak, amikről azt hiszem már múltkor beszélgettünk.
Apu halála után.
Igen.
Azon gondolkodom, hogy amíg apu élt, addig volt-e?
Nélküle nem mentünk el!
Nem?
Nem. Egész biztosan nem. Azt utána kezdtük. Apuval együtt sem voltunk. Azt hiszem egyszer sem voltam úgy, hogy mindkettőtökkel külföldön. Mert apával voltam az életem első külföldi útján Brünnben és Prágában. Ez már egyetemista koromban volt. Addig én nem voltam a határon kívül. Aztán apával voltam az érettségi találkozóján Újvidéken.
Igen.
Másra nem emlékszem. És együtt veletek pedig egyáltalán nem voltam.