MUNKA
A hangfelvétel 2015. május 12-én készült.
A mai témára én azt gondoltam, hogy a munkáidról, a munkahelyeidről beszélgethetnénk.
Nagyon sok évre kell visszamenni.
Kezdjünk egy leltárral, hogy próbáljuk végiggondolni, hogy egyáltalán hány munkahelyen dolgoztál.
Hát elsősorban az, hogy egyáltalán elkezdjek dolgozni, az 2 dologból adódott. Az egyik, hogy az Alíz elkezdett dolgozni, és nem tudtunk egész nap veletek együtt lógni. A másik, hogy – már nem emlékszem, de nyilván újságban – megjelent, hogy népszámlálásra, ideiglenes munkára fölvesznek a Statisztikai Hivatalba.
Ami ott volt mellettetek a szomszédban.
Így van. És oda volt kapcsolata a Kari bácsinak.
Benjámin Károly bácsinak.
Unokatestvére apunak. És ő megmondta, hogy kinél kell jelentkezni. És roppantul meg voltam lepve, mert azt kérdezte, hogy zongorázni tudok-e.
És speciel azt mondtad, hogy „remekül!”.
Hát tanultam, de hát nagyon régen.
És ezt persze azért, mert a billentyűkkel kellett barátkozni.
Igen, mert kiderült, hogy egy ilyen Holerith-gépen kellene dolgozni. Nem kérdező leszek, hanem adatrögzítő. És hát akkor fölvettek.
Ez olyan, mint a katonasági viccnél, hogy ki tud zongorázni? És akik jelentkeztek, azok cipelhetik a zongorát.
Hát nekem ennyire nehéz munkám nem volt. Mint kiderült, kellett járnom ilyen tanfolyamra, abból vizsgázni kellett, és akkor elkezdhettünk dolgozni. Úgy emlékszem, hogy már a tanfolyamra is kaptunk valami fizetést. Úgy indult, hogy egy ilyen három hónapos munka lesz.
Csak közbe kérdezem, hogy az Aliz hova ment dolgozni?
Zsebkendőbeszegő. Ő varrni tudott.
És zongorázni nem.
Valamilyen kis szövetkezetben kapott munkát.
Ez a Budai László utca volt vagy a Keleti Károly?
Nem. Ez a Marczibányi téri iskola volt.
Tehát nem a hivatalba, hanem volt egy ilyen kihelyezett adatrögzítő gépterem.
Géptermek voltak. Voltak, akik ilyen nagy gépeken dolgozták föl a lyukkártyákat. Elég nehéz volt, mert három műszakban dolgoztunk, és 2 óránként volt egy-egy negyedóra szünet. Nagyon érdekes volt, mert a Marczibányi téri iskola - amit te jól ismersz – az egyik oldalon is volt épület meg a másikon is.
Nagyon sok évre kell visszamenni.
Kezdjünk egy leltárral, hogy próbáljuk végiggondolni, hogy egyáltalán hány munkahelyen dolgoztál.
Hát elsősorban az, hogy egyáltalán elkezdjek dolgozni, az 2 dologból adódott. Az egyik, hogy az Alíz elkezdett dolgozni, és nem tudtunk egész nap veletek együtt lógni. A másik, hogy – már nem emlékszem, de nyilván újságban – megjelent, hogy népszámlálásra, ideiglenes munkára fölvesznek a Statisztikai Hivatalba.
Ami ott volt mellettetek a szomszédban.
Így van. És oda volt kapcsolata a Kari bácsinak.
Benjámin Károly bácsinak.
Unokatestvére apunak. És ő megmondta, hogy kinél kell jelentkezni. És roppantul meg voltam lepve, mert azt kérdezte, hogy zongorázni tudok-e.
És speciel azt mondtad, hogy „remekül!”.
Hát tanultam, de hát nagyon régen.
És ezt persze azért, mert a billentyűkkel kellett barátkozni.
Igen, mert kiderült, hogy egy ilyen Holerith-gépen kellene dolgozni. Nem kérdező leszek, hanem adatrögzítő. És hát akkor fölvettek.
Ez olyan, mint a katonasági viccnél, hogy ki tud zongorázni? És akik jelentkeztek, azok cipelhetik a zongorát.
Hát nekem ennyire nehéz munkám nem volt. Mint kiderült, kellett járnom ilyen tanfolyamra, abból vizsgázni kellett, és akkor elkezdhettünk dolgozni. Úgy emlékszem, hogy már a tanfolyamra is kaptunk valami fizetést. Úgy indult, hogy egy ilyen három hónapos munka lesz.
Csak közbe kérdezem, hogy az Aliz hova ment dolgozni?
Zsebkendőbeszegő. Ő varrni tudott.
És zongorázni nem.
Valamilyen kis szövetkezetben kapott munkát.
Ez a Budai László utca volt vagy a Keleti Károly?
Nem. Ez a Marczibányi téri iskola volt.
Tehát nem a hivatalba, hanem volt egy ilyen kihelyezett adatrögzítő gépterem.
Géptermek voltak. Voltak, akik ilyen nagy gépeken dolgozták föl a lyukkártyákat. Elég nehéz volt, mert három műszakban dolgoztunk, és 2 óránként volt egy-egy negyedóra szünet. Nagyon érdekes volt, mert a Marczibányi téri iskola - amit te jól ismersz – az egyik oldalon is volt épület meg a másikon is.
Hát a fiú meg a lány!
És volt egy terasz. És a teraszon a szünetben találkoztunk a fiúkkal, akik a nagy géptermekben dolgoztak.
Ez tényleg 3 hónapig tartott?
Akkor 3 hónapig voltunk ott. És utána, aki szívesen lett volna a Statisztikai Hivatal hivatalnoka, az jelentkezhetett, és egy kis vizsgán mentünk keresztül, és hát engem fölvettek. Akkor kerültem a Keleti Károly utca 18-ba.
És ott te mit csináltál?
Az Ipari Főosztályra kerültem. Ott már rendes tisztviselői munkát csináltam. Beírattak statisztikai tanfolyamra, amit a hivatalban tartottak. Érdekes, hogy Közgazdasági Egyetem tanárai tanítottak. És ott is vizsgáztam. És akkor előadó, majd főelőadó lettem. Nagyon hamar léptem előre...
A szamárlétrán…
A szamárlétrán, a ranglétrán,
… igen, a nagy füleiddel…
Tényleg az első év után csoportvezető lettem, főelőadó.
Mond, és akkor statisztikával foglalkoztál ott?
Statisztikával. Az iparvállalatoknak volt beszámolási kötelezettségük. Havonta, illetve negyedévente küldtek, és azokat dolgoztuk föl.
A mai fejjel furi, hogy akkoriban számítógép még nem volt.
Számológép volt.
És miből állt? Összesítést, grafikonokat meg ilyesmiket csináltatok.
Igen. És akkor negyedévente túlóra a végtelenségig.
Negyedéves beszámolók.
Igen, és akkor megjelent a Statisztikai Évkönyv, és akkor annak az adatait csináltuk.
És kivel dolgoztál ott, aki én is ismertem, volt ott olyan kolléga, aki érdekes lett volna?
A Várnainéval a csónakházban közös kabinunk volt.
Arra nem emlékszem, mert én csak a Beáékra emlékszem. Ő is ott dolgozott?
Amikor oda kerültem, még nem. Mert ő két év múlva érettségizett, és akkor.
Tegyük helyre, ez mikor volt?
49-ben.
Én 3 éves voltam.
Igen. Akkor 50-ben született Katika. Ugye akkor csak 1 hónapig vagy 5 hétig volt a szülési szabadság, és akkor mentem vissza. De akkor volt az a kivételes helyzetem, hogy az anyu az erkélyről intett, és akkor hazamentem szoptatni.
Igen, de hát erre én is emlékszem, hogy az én szobám erkélyéről lehetett látni a te szobád ablakát.
Szóval, ott voltál 1949-től…
1953 elejéig, amikor az Ipari Főosztály átköltözött a Városháza épületébe.
Igen, erre emlékszem, hogy akkor át kellett járnod Pestre. Hát akkor már nem tudtunk integetni. És Skype akkor még nem volt.
Nem volt Skype, de volt már metró!
Metró? Hogyan... milyen metró?
Nem metróval jártam?
Nem, valamikor 1970-ben lett metró. Ásták már a lyukakat, de még nem volt metró.
Hányban volt az első?
Metró? Valamikor 1970-ben, nem emlékszem már. Amikor Gödöllőre kezdtem járni, akkor ment ki a metró már az Örs vezér térre. Az 1960-as évek végén lett a metró.
És volt egy terasz. És a teraszon a szünetben találkoztunk a fiúkkal, akik a nagy géptermekben dolgoztak.
Ez tényleg 3 hónapig tartott?
Akkor 3 hónapig voltunk ott. És utána, aki szívesen lett volna a Statisztikai Hivatal hivatalnoka, az jelentkezhetett, és egy kis vizsgán mentünk keresztül, és hát engem fölvettek. Akkor kerültem a Keleti Károly utca 18-ba.
És ott te mit csináltál?
Az Ipari Főosztályra kerültem. Ott már rendes tisztviselői munkát csináltam. Beírattak statisztikai tanfolyamra, amit a hivatalban tartottak. Érdekes, hogy Közgazdasági Egyetem tanárai tanítottak. És ott is vizsgáztam. És akkor előadó, majd főelőadó lettem. Nagyon hamar léptem előre...
A szamárlétrán…
A szamárlétrán, a ranglétrán,
… igen, a nagy füleiddel…
Tényleg az első év után csoportvezető lettem, főelőadó.
Mond, és akkor statisztikával foglalkoztál ott?
Statisztikával. Az iparvállalatoknak volt beszámolási kötelezettségük. Havonta, illetve negyedévente küldtek, és azokat dolgoztuk föl.
A mai fejjel furi, hogy akkoriban számítógép még nem volt.
Számológép volt.
És miből állt? Összesítést, grafikonokat meg ilyesmiket csináltatok.
Igen. És akkor negyedévente túlóra a végtelenségig.
Negyedéves beszámolók.
Igen, és akkor megjelent a Statisztikai Évkönyv, és akkor annak az adatait csináltuk.
És kivel dolgoztál ott, aki én is ismertem, volt ott olyan kolléga, aki érdekes lett volna?
A Várnainéval a csónakházban közös kabinunk volt.
Arra nem emlékszem, mert én csak a Beáékra emlékszem. Ő is ott dolgozott?
Amikor oda kerültem, még nem. Mert ő két év múlva érettségizett, és akkor.
Tegyük helyre, ez mikor volt?
49-ben.
Én 3 éves voltam.
Igen. Akkor 50-ben született Katika. Ugye akkor csak 1 hónapig vagy 5 hétig volt a szülési szabadság, és akkor mentem vissza. De akkor volt az a kivételes helyzetem, hogy az anyu az erkélyről intett, és akkor hazamentem szoptatni.
Igen, de hát erre én is emlékszem, hogy az én szobám erkélyéről lehetett látni a te szobád ablakát.
Szóval, ott voltál 1949-től…
1953 elejéig, amikor az Ipari Főosztály átköltözött a Városháza épületébe.
Igen, erre emlékszem, hogy akkor át kellett járnod Pestre. Hát akkor már nem tudtunk integetni. És Skype akkor még nem volt.
Nem volt Skype, de volt már metró!
Metró? Hogyan... milyen metró?
Nem metróval jártam?
Nem, valamikor 1970-ben lett metró. Ásták már a lyukakat, de még nem volt metró.
Hányban volt az első?
Metró? Valamikor 1970-ben, nem emlékszem már. Amikor Gödöllőre kezdtem járni, akkor ment ki a metró már az Örs vezér térre. Az 1960-as évek végén lett a metró.
Hát hogy jártam a Városházára?
Szerintem villamossal.
A 2-essel?
Vagy a 2-essel, vagy volt a 47-es, 49-es - nem tudom, mind a kettő volt-e - 49, az biztos. Az bejött a Nyugatiig. Ha 6-ossal átmentél a Nyugatiba, onnan a 49-es bevitt a Madách térre. Érdekes, ha eszedbe jut, akkor még hozzáadjuk az adalékokhoz. De én valahogy így tudom elképzelni. Plusz talán a Széna térről a 39-es busz ment be a Madách térre, azzal lehetett menni. Nem tudom.
Most összefolyik már a Techno…
…hát a Techno az más, az sokkal később volt. Odáig még majd el kell jutnunk. Most egyelőre bent vagyunk a Városházán. Ugyanaz a munkahely tulajdonképpen, ugyanaz a munkakör, ugyanazok a kollégák többnyire.
Jöttek új kollégák, és itt a főnök a Pesti volt
Az később egy nagy név volt.
Igen. És a jó barátnőm, a Magdi, nagyon csinos fiatalasszony volt. Vegyész volt a férje.
Járt ki a Rómaira ő is?
Igen, az összeszűrte a levet a Pestivel.
De azért nem volt belőle válóper vagy ilyesmi.
De! A Pesti aztán el is vált és elvette a Magdit. A lényeg az volt, hogy a Magdi áskálódott ellenem. Ő párttag volt és a Pesti is ugyebár.
Te pedig egy reakciós.
Ahogy akkor mondták, szakmailag kiváló, de politikailag megbízhatatlan. És akkor megmondták, hogy keressek állást.
Igen, a Statisztikai Hivatal mindig egy kicsit ilyen politikai ízű volt. Mondd, a Nyitrainéval voltál valamilyen kapcsolatban. Tudod, kiről beszélek? Aki később sokáig az elnöke volt a Statisztika Hivatalnak.
Hát persze! A Vera nagyon szeretett engem!
Ő mi volt akkoriban?
Először osztályvezető volt, aztán főosztályvezető, és utána lett elnök.
Akkor te még ott voltál?
Mikor elnök volt, akkor már nem. Mikor főosztályvezető volt, és elkezdődött ez a furkálódás, akkor át akart venni az ő osztályára. Nagyon szeretett, tényleg.
És te nem akartad?
Nem akartam. Mert akkor az Apróné is a Statisztikai Hivatalban dolgozott.
Ez melyik Apró?
Az én főnökömnek a felesége. A csepeli.
A csepeli Apró. Tehát nincs köze a politikushoz.
Ő mondta, hogy keresnek oda statisztikust, és engem jó szívvel ajánl.
Ez a Csepeli Szerszámgépgyár. És az anyagilag sokkal jobb volt?
Kétszer annyit kerestem.
Aha! De?
...de kijártam Csepelre.
És nem is akármikor, hanem hajnalban!
1956-ban kerültem át. 1956 tavaszán.
Szerintem villamossal.
A 2-essel?
Vagy a 2-essel, vagy volt a 47-es, 49-es - nem tudom, mind a kettő volt-e - 49, az biztos. Az bejött a Nyugatiig. Ha 6-ossal átmentél a Nyugatiba, onnan a 49-es bevitt a Madách térre. Érdekes, ha eszedbe jut, akkor még hozzáadjuk az adalékokhoz. De én valahogy így tudom elképzelni. Plusz talán a Széna térről a 39-es busz ment be a Madách térre, azzal lehetett menni. Nem tudom.
Most összefolyik már a Techno…
…hát a Techno az más, az sokkal később volt. Odáig még majd el kell jutnunk. Most egyelőre bent vagyunk a Városházán. Ugyanaz a munkahely tulajdonképpen, ugyanaz a munkakör, ugyanazok a kollégák többnyire.
Jöttek új kollégák, és itt a főnök a Pesti volt
Az később egy nagy név volt.
Igen. És a jó barátnőm, a Magdi, nagyon csinos fiatalasszony volt. Vegyész volt a férje.
Járt ki a Rómaira ő is?
Igen, az összeszűrte a levet a Pestivel.
De azért nem volt belőle válóper vagy ilyesmi.
De! A Pesti aztán el is vált és elvette a Magdit. A lényeg az volt, hogy a Magdi áskálódott ellenem. Ő párttag volt és a Pesti is ugyebár.
Te pedig egy reakciós.
Ahogy akkor mondták, szakmailag kiváló, de politikailag megbízhatatlan. És akkor megmondták, hogy keressek állást.
Igen, a Statisztikai Hivatal mindig egy kicsit ilyen politikai ízű volt. Mondd, a Nyitrainéval voltál valamilyen kapcsolatban. Tudod, kiről beszélek? Aki később sokáig az elnöke volt a Statisztika Hivatalnak.
Hát persze! A Vera nagyon szeretett engem!
Ő mi volt akkoriban?
Először osztályvezető volt, aztán főosztályvezető, és utána lett elnök.
Akkor te még ott voltál?
Mikor elnök volt, akkor már nem. Mikor főosztályvezető volt, és elkezdődött ez a furkálódás, akkor át akart venni az ő osztályára. Nagyon szeretett, tényleg.
És te nem akartad?
Nem akartam. Mert akkor az Apróné is a Statisztikai Hivatalban dolgozott.
Ez melyik Apró?
Az én főnökömnek a felesége. A csepeli.
A csepeli Apró. Tehát nincs köze a politikushoz.
Ő mondta, hogy keresnek oda statisztikust, és engem jó szívvel ajánl.
Ez a Csepeli Szerszámgépgyár. És az anyagilag sokkal jobb volt?
Kétszer annyit kerestem.
Aha! De?
...de kijártam Csepelre.
És nem is akármikor, hanem hajnalban!
1956-ban kerültem át. 1956 tavaszán.
És ott ugyanez, az iparstatisztika volt a területed.
Igen, a Szerszámgépgyárnak lettem a vezető statisztikusa.
Sokat kellett hazudni?
Neeem, szó sincs róla!
A Szerszámgépgyár jó volt, azt nem kellett nagyon kozmetikázni.
Akkor én már kapcsolatban voltam a Technoimpex-szel, mert a Technoimpex exportálta a termékeinket. És tulajdonképpen aztán a – nem jut eszembe a főnöknőm neve – a Gasparikné, ő csábított át.
Az mikor volt?
1964!
8 évig dolgoztál Csepelen?
Nem. Akkor rosszat mondok. 15 évig dolgoztam ott. 1969…
Az 13. Ha statisztikus, akkor számoljunk! Ha 1956-ban kerültél Csepelre,
Lehet, hogy 1955 végén.
1969-ben kerültél át a Technóba. 14 évig jártál ki Csepelre?
Igen.
Azt a betyár!
1956-ban már ott dolgoztam, mert gyalog jártunk.
Meg teherautókkal.
Volt, hogy effektív gyalog mentünk.
Én meg arra emlékszem, hogy amikor én 1960 és 1964 között gimnazista voltam, és minden nyáron egy hónapot dolgoztam Réti Palinál az anyagvizsgáló laboratóriumban, Csepelen, és mindig jártam át hozzád a Szerszámgépgyárba egy kis csokit kunyerálni.
És amikor egyetemista voltál, akkor meg a kollégád dolgozott Csepelen. A ló szagú.
Jaj, a Tóth Sanyi! Na, mi van a Tóth Sanyival, azt sem tudjuk azóta sem. Most meg van örökítve az örökkévalóságnak a Tóth Sanyi ló szaga. Na jó, szóval ezek így már szépen alakulnak. 1969: akkor kerültél át a Technoimpex-be. És 1969-ben voltál te – csak hogy ezt is helyre tegyük – 42 éves.
13 évet dolgoztam főállásban és még 10 évet utána nyugdíjasként.
Ez szép.
Úgyhogy a statisztikával jegyeztem el magam.
És tulajdonképpen neked ez az egész statisztika – hogy is mondjam – mit jelentett? Mi volt számodra a statisztika? Mert nekem sokáig ez az egész statisztika egy nagy humbug volt, és én ezeket a kicsit közhelyes blődségeket ismertem, hogy „van a kis hazugság, nagy hazugság és statisztika”, meg hogy „én csak abban a statisztikában hiszek, amit én hamisítottam meg”, szóval a statisztikáról volt egy ilyen kicsit rossz ízű vélemény, hogy ez a számokkal való bűvészkedés. És aztán belekerültem én is a statisztikába, amikor azt kezdtem megtanulni, hogy viszont vannak olyan helyzetek, amikor pontosan csak a számokkal, a statisztikával lehet megmondani az igazat. Tehát szavakkal nem igazán…
…hát ilyen elemzések, hogy a gyártási folyamat mennyire hatékony vagy nem hatékony. Hogy hány emberrel mennyi értéket hoz létre egy-egy üzemrész.
És ennek alapján aztán bele is lehetett nyúlni valahogy a szervezésbe? Vagy ez visszacsatolódott?
Igen, én adtam tanácsot, hogy a leltározásnál hogyan lehet emberanyagot, munkaidőt spórolni.
Hát ez valamennyire a szervezés, nem is csak a statisztika, hanem ilyen optimalizálás, szervezés, ezek összeforrnak természetesen.
Igen. Eléggé szeretett és tisztelt a Morvai, az volt a vezérigazgató és elég gyakran hívott le beszélgetni, és amiket mondtam, azokat meghallgatta.
Mondd, a Csepel Művek mennyire létezett? Mondjuk a Szerszámgépgyár beletartozott a Csepel Művekbe, de azért az egy önálló gyár volt, nem?
Önálló gyár volt. Hát a Csepel központnak, ahol az Adamovics volt a fő statisztikus, havonta küldtünk jelentéseket, és avval is elég szoros kapcsolat volt.
Tehát ilyen adminisztratív-statisztikai vonalon volt közös, de maga a termelés, a gyártás az nem volt szorosabb kapcsolatban az egységekkel.
Mikor a Csepel Műveket vizsgálták és elbírálták, akkor minden egységnek megvolt a külön helye.
Rangsorokat csináltatok?
Már hogy a gyárak között? Hát azt nem.
Csak az ma tudod, az a nagy divat, mindenből rangsorokat csinálni: az egyetemeket és a tanszékeket… Te mondd, és a Technónál? Amikor átkerültél a Technóba, akkor ott ugye ez a fajta kapcsolat a termeléssel – ahol igazi munkát végeznek – akkor ez megszűnt. Mert hát ott lényegében már teljesen csak az adatok voltak.
Igen, a Szerszámgépgyárnak lettem a vezető statisztikusa.
Sokat kellett hazudni?
Neeem, szó sincs róla!
A Szerszámgépgyár jó volt, azt nem kellett nagyon kozmetikázni.
Akkor én már kapcsolatban voltam a Technoimpex-szel, mert a Technoimpex exportálta a termékeinket. És tulajdonképpen aztán a – nem jut eszembe a főnöknőm neve – a Gasparikné, ő csábított át.
Az mikor volt?
1964!
8 évig dolgoztál Csepelen?
Nem. Akkor rosszat mondok. 15 évig dolgoztam ott. 1969…
Az 13. Ha statisztikus, akkor számoljunk! Ha 1956-ban kerültél Csepelre,
Lehet, hogy 1955 végén.
1969-ben kerültél át a Technóba. 14 évig jártál ki Csepelre?
Igen.
Azt a betyár!
1956-ban már ott dolgoztam, mert gyalog jártunk.
Meg teherautókkal.
Volt, hogy effektív gyalog mentünk.
Én meg arra emlékszem, hogy amikor én 1960 és 1964 között gimnazista voltam, és minden nyáron egy hónapot dolgoztam Réti Palinál az anyagvizsgáló laboratóriumban, Csepelen, és mindig jártam át hozzád a Szerszámgépgyárba egy kis csokit kunyerálni.
És amikor egyetemista voltál, akkor meg a kollégád dolgozott Csepelen. A ló szagú.
Jaj, a Tóth Sanyi! Na, mi van a Tóth Sanyival, azt sem tudjuk azóta sem. Most meg van örökítve az örökkévalóságnak a Tóth Sanyi ló szaga. Na jó, szóval ezek így már szépen alakulnak. 1969: akkor kerültél át a Technoimpex-be. És 1969-ben voltál te – csak hogy ezt is helyre tegyük – 42 éves.
13 évet dolgoztam főállásban és még 10 évet utána nyugdíjasként.
Ez szép.
Úgyhogy a statisztikával jegyeztem el magam.
És tulajdonképpen neked ez az egész statisztika – hogy is mondjam – mit jelentett? Mi volt számodra a statisztika? Mert nekem sokáig ez az egész statisztika egy nagy humbug volt, és én ezeket a kicsit közhelyes blődségeket ismertem, hogy „van a kis hazugság, nagy hazugság és statisztika”, meg hogy „én csak abban a statisztikában hiszek, amit én hamisítottam meg”, szóval a statisztikáról volt egy ilyen kicsit rossz ízű vélemény, hogy ez a számokkal való bűvészkedés. És aztán belekerültem én is a statisztikába, amikor azt kezdtem megtanulni, hogy viszont vannak olyan helyzetek, amikor pontosan csak a számokkal, a statisztikával lehet megmondani az igazat. Tehát szavakkal nem igazán…
…hát ilyen elemzések, hogy a gyártási folyamat mennyire hatékony vagy nem hatékony. Hogy hány emberrel mennyi értéket hoz létre egy-egy üzemrész.
És ennek alapján aztán bele is lehetett nyúlni valahogy a szervezésbe? Vagy ez visszacsatolódott?
Igen, én adtam tanácsot, hogy a leltározásnál hogyan lehet emberanyagot, munkaidőt spórolni.
Hát ez valamennyire a szervezés, nem is csak a statisztika, hanem ilyen optimalizálás, szervezés, ezek összeforrnak természetesen.
Igen. Eléggé szeretett és tisztelt a Morvai, az volt a vezérigazgató és elég gyakran hívott le beszélgetni, és amiket mondtam, azokat meghallgatta.
Mondd, a Csepel Művek mennyire létezett? Mondjuk a Szerszámgépgyár beletartozott a Csepel Művekbe, de azért az egy önálló gyár volt, nem?
Önálló gyár volt. Hát a Csepel központnak, ahol az Adamovics volt a fő statisztikus, havonta küldtünk jelentéseket, és avval is elég szoros kapcsolat volt.
Tehát ilyen adminisztratív-statisztikai vonalon volt közös, de maga a termelés, a gyártás az nem volt szorosabb kapcsolatban az egységekkel.
Mikor a Csepel Műveket vizsgálták és elbírálták, akkor minden egységnek megvolt a külön helye.
Rangsorokat csináltatok?
Már hogy a gyárak között? Hát azt nem.
Csak az ma tudod, az a nagy divat, mindenből rangsorokat csinálni: az egyetemeket és a tanszékeket… Te mondd, és a Technónál? Amikor átkerültél a Technóba, akkor ott ugye ez a fajta kapcsolat a termeléssel – ahol igazi munkát végeznek – akkor ez megszűnt. Mert hát ott lényegében már teljesen csak az adatok voltak.
Tulajdonképpen én itt először az engedélyezéssel – akkor mindent engedélyeztetni kellett - hogy honnan hozzunk be alkatrész, hogy mennyiért hozzunk be, hogy mennyi lehet a szocialista részarány.
Tudod, nem úgy hívták, mert volt a tőkés és a demokratikus reláció. Én erre emlékszem, rettenetesen bosszantott, micsoda hülyeség! Legyen tőkés meg szocialista, jó. De hogy tőkés és demokratikus?! Ez így összepárosítva, az nem fért a fejembe. És mondjuk a svédek, akik szocialisták is voltak és demokraták is, azok tőkések.
És ugye meg volt szabva, hogy mennyi forinttal kell számolni a dollárt, és mennyivel a rubelt. És ennek aztán semmi köze nem volt!
Mondd, és az egész külkereskedelem – ugye te is ott dolgoztál, a Zsuzsi is ott dolgozott, meg hát elég sok ismerős is, főleg akiket én később ismertem meg: Halász Robi, Sessler – benned ez mennyire tudatosult, hogy ennek mondjuk a kereskedelemhez elég furcsán volt köze. Azért ez nem igazi kereskedelem volt.
Akik tényleg a kereskedelemmel foglalkoztak... mert például a Vera, az kereskedelemmel foglalkozott, mert az azért… nem tudom ugyan szegénykém mennyire értett a gépekhez, de hogy honnan vegyünk gépet, azt azért ők döntötték el.
Aha. Nem politikai alapon.
Milyen részarányban vehettünk innen vagy onnan…
De azon belül azért volt egy fajta szabadság. Mert az exportot illetően nekem mindig volt egy olyan érzésem, hogy nem mind – biztos, hogy mindig voltak rátermett kereskedők -, de bizonyos fokig inkább ilyen ügynökök voltak. Nem olyanok, de biztos politikailag is voltak ügynökök, de hát nem úgy voltak kereskedők, hogy olcsón veszünk, és drágán eladunk, hanem megvoltak azok a termékek, azok a gyárak, amiknek az áruit nekik rá kellett sózni a kuncsaftra.
Hát igen.
És ez mondjuk nem az igazi kereskedelem, hanem mondjuk az ügynöki munka.
Igen, az nagyon ritkaság volt, hogy valaki mondjuk egy új területet talált.
Igen.
Mert megvolt, hogy a kötőgépeket honnan vesszük, és az x termékeket hova exportáljuk.
Olyan egyáltalán nem is volt, hogy mondjuk egy ilyen kereskedelmi vállalat az valamit vesz valahonnan és valahova máshova eladja. Egy kereskedő voltaképpen ezt csinálja.
Volt olyan. A Techno mondjuk az bizományba vette át a dolgokat, de volt olyan kereskedelmi vállalat, aki saját pénzén vett és…
Igen! Nekem az volt az érzésem, hogy ez inkább ilyen központilag irányított elosztó. De volt olyan, hogy importált papírt mondjuk Törökországból és eladta Izraelbe, vagy Angliába?
Volt, igen.
Nahát, akkor kicsit revideálom a nézeteimet. Mondd, és mennyire volt ez átitatva ilyen politikai értelembe vett ügynökökkel? Teneked, hozzád nem jutott el soha közvetlenül ilyen?
Soha.
Téged nem próbáltak? Te nem utaztál, tehát te nem voltál ilyen szempontból érdekes.
Nem.
Inkább, akik utazó kereskedők voltak, azokat nyilván próbálták beszervezni ide-oda, innen-onnan.
És általában ilyen kipróbált emberek mentek, de hát rengeteg olyan volt, aki ugyanúgy kereskedelemmel foglalkozott, de sose jutott ki valami nyugati országba.
Nyugdíjba mentél aznap, amikor betöltötted az 55-öt, emlékszem jól, és lényegében akkor automatikusan megvolt a lehetőség, hogy nyugdíjasként tovább dolgozz?
Nem, én nem is akartam először, nem is mentem rögtön vissza dolgozni.
Igen, igen, emlékszem.
Ugye ez volt 1982-ben. És az is volt az elképzelésem, hogy ahogy nyugdíjba mentem, rögtön elkezdtük intézni az izraeli látogatásunkat, mert akkor az nem volt olyan egyszerű. Úgyhogy 1982 szeptemberében kimentünk Izraelbe.
Akkor mi már – hogy is volt - bent laktunk a Zöldmálin? Igen. A gyerekek már iskolások voltak, hát neked már akkor nagy unokáid voltak. Igazi nagymama voltál. És akkor mentetek ki.
Igen. Nagyon érdekes volt különben tényleg, hogy azért mi nagyon kihasználtuk, mert amíg dolgoztam, addig is minden évben, mikor már volt rá lehetőség, akkor nyugatra mentünk.
Minden három évben lehetett ugye?
Hát nem kellett, amikor volt meghívó levél.
Igen! Turista útlevél és a deviza, az volt három évenként. És a meghívással lehetett menni korábban. Hát jó, egy nagy, külön téma lesz majd az utazás. Ezt egyelőre tegyük félre. Most a munkáról annyit, hogy akkor visszamentél, mikor? Egy olyan fél év után?
Két év után!
Hiányzott?
Igen.
A munka? Vagy a pénz? Vagy mind a kettő?
A pénz nem. Pénzre nem emlékszem.
Pénzről most nem is nagyon beszéltünk. Illetve azt az egyet, hogy ott, Csepelen kétszer annyit kaptál, mint a Statisztikában. Én úgy emlékszem, hogy olyan tisztességes fizetéseitek voltak mind a kettőtöknek. Nem „húha!”, de olyan elfogadható.
És akkor még rengeteget számított, mikor voltak ilyen jutalmak, nyereségrészesedés, meg ilyesmi. Azt mindig félreraktuk, és hát tulajdonképpen az ilyen nagyobb kiadásokat abból lehetett fizetni.
Na és akkor két év után mentél vissza, 1984-ben. Az már nem ugyanaz az osztály volt.
Akkor a munkaügyi osztályra kerültem először, és aztán az egyik áruosztály – nem tudom, a Petkiné nevére emlékszel-e, ő volt az osztályvezető – az kikért a munkaügyről, hogy ha oda tudnék menni egy kicsit rendet rakni, segíteni.
Ezekre emlékszem, én akkor már az Akadémián dolgoztam, és hát onnan elég könnyű volt átsétálni a Dorottyába, és akkor ott tudtunk mindig egy kicsit diskurálni. Ebédeltünk együtt lent a menzán.
Így kerültem az áruosztályra és akkor ott beletanultam a "diszpókokba"
Diszpozíciók.
Tulajdonképpen bonyolítói munkát is végeztem.
Mikor hagytad végleg abba? A rendszerváltás után még te dolgoztál? 1984-ben mentél vissza, meddig voltál még ilyen nyugdíjas állásban?
Olyan 5-6 évig.
Hát lényegében akkor meg szűntek ezek a külker vállalatok. Tehát átélted a megszűnést, vagy te már előtte eljöttél?
Nem, akkor már nem voltam ott. És hát akkor már jött a Scientometrics.
Hát akkor kezdtük csinálni. Igen, hát voltaképp ha munkáról beszélünk, akkor ezt azért ne hagyjuk ki, hogy elkezdted az új „kárriert”, a kérlelhetetlen korrektort, ami nagyon jópofa volt. Az nagyon-nagyon vicces volt.
Tulajdonképpen én 1949-től dolgoztam…
Addig, meddig a lányok csinálták az újságot, és amikor ők mentek nyugdíjba, ez mikor volt? 2010-ben majdnem, addig csináltad.
Igen, addig dolgoztam.
Még a kollégákról. Hogy kik voltak – most megint elölről kezdve a Statisztikától -, hogy kik voltak a munkahelyekről olyan kollégák, vagy főleg barátok?
Hát a Statisztikai Hivatalból aki máig megmaradt, az a Bea.
Igen, igen. Hát maradhatott volna más is, aki szegény nem maradt meg. A Putyu.
Sokan meghaltak.
Csepelen?
Csepelen tulajdonképpen csak az Ági. A Márkos Ági.
Ja! És ővele most mi van?
Tartom vele a kapcsolatot.
De hát ugye voltak egész közeli barátok, hogy úgy mondjam. Hát a Jenő, a Sík Jenő, azért ő nagyon közeli, jó barát volt, nem csak kolléga.
Igen.
Mert hát a Statisztikában ott lényegében a Római parti csónakház társaság volt.
A Teriék.
A Teriék! A Teri ott dolgozott? A Zoli is, vagy csak a Teri?
A Zoli egy másik részlegen dolgozott, de ő is a Statisztikai Hivatalban.
Ő volt a nyomda vezetője – csak ha valaki hallgatja a felvételt – ő a Mihályi Zoli és a Redlich Teri.
És a Terike, az meg velem dolgozott az iparstatisztikán.
És akkor még ki volt? Mert a sporttársak, mondjuk, azok ott egy társaság volt, de azért azokkal külön családi vagy összejárós baráti kapcsolat nem emlékszem, hogy lett volna.
A Római.
De azon kívül nem. Tehát ők nem nagyon jöttek fel hozzánk, mondjuk, arra nem emlékszem.
Tulajdonképpen amikor én ott dolgoztam, akkor inkább az apu kollégáival tartottuk jobban a barátságot.
Azokra se nagyon emlékszem.
Tudod, ott volt olyan társaság, akivel eljártunk vendéglőbe, táncolni.
Igen, de engem oda nem vittetek magatokkal.
Hát a népszigeti csónakházban ott te is voltál.
Hát akkor én még nagyon kicsi voltam, arra nem emlékszem. És akkor Csepelen volt a Sík Jenő és a családja. Hát tényleg ott az egész családdal jóban voltunk, a lányokkal, de azért ott más ott se nagyon volt, ilyen kolléga.
Tudod, nem úgy hívták, mert volt a tőkés és a demokratikus reláció. Én erre emlékszem, rettenetesen bosszantott, micsoda hülyeség! Legyen tőkés meg szocialista, jó. De hogy tőkés és demokratikus?! Ez így összepárosítva, az nem fért a fejembe. És mondjuk a svédek, akik szocialisták is voltak és demokraták is, azok tőkések.
És ugye meg volt szabva, hogy mennyi forinttal kell számolni a dollárt, és mennyivel a rubelt. És ennek aztán semmi köze nem volt!
Mondd, és az egész külkereskedelem – ugye te is ott dolgoztál, a Zsuzsi is ott dolgozott, meg hát elég sok ismerős is, főleg akiket én később ismertem meg: Halász Robi, Sessler – benned ez mennyire tudatosult, hogy ennek mondjuk a kereskedelemhez elég furcsán volt köze. Azért ez nem igazi kereskedelem volt.
Akik tényleg a kereskedelemmel foglalkoztak... mert például a Vera, az kereskedelemmel foglalkozott, mert az azért… nem tudom ugyan szegénykém mennyire értett a gépekhez, de hogy honnan vegyünk gépet, azt azért ők döntötték el.
Aha. Nem politikai alapon.
Milyen részarányban vehettünk innen vagy onnan…
De azon belül azért volt egy fajta szabadság. Mert az exportot illetően nekem mindig volt egy olyan érzésem, hogy nem mind – biztos, hogy mindig voltak rátermett kereskedők -, de bizonyos fokig inkább ilyen ügynökök voltak. Nem olyanok, de biztos politikailag is voltak ügynökök, de hát nem úgy voltak kereskedők, hogy olcsón veszünk, és drágán eladunk, hanem megvoltak azok a termékek, azok a gyárak, amiknek az áruit nekik rá kellett sózni a kuncsaftra.
Hát igen.
És ez mondjuk nem az igazi kereskedelem, hanem mondjuk az ügynöki munka.
Igen, az nagyon ritkaság volt, hogy valaki mondjuk egy új területet talált.
Igen.
Mert megvolt, hogy a kötőgépeket honnan vesszük, és az x termékeket hova exportáljuk.
Olyan egyáltalán nem is volt, hogy mondjuk egy ilyen kereskedelmi vállalat az valamit vesz valahonnan és valahova máshova eladja. Egy kereskedő voltaképpen ezt csinálja.
Volt olyan. A Techno mondjuk az bizományba vette át a dolgokat, de volt olyan kereskedelmi vállalat, aki saját pénzén vett és…
Igen! Nekem az volt az érzésem, hogy ez inkább ilyen központilag irányított elosztó. De volt olyan, hogy importált papírt mondjuk Törökországból és eladta Izraelbe, vagy Angliába?
Volt, igen.
Nahát, akkor kicsit revideálom a nézeteimet. Mondd, és mennyire volt ez átitatva ilyen politikai értelembe vett ügynökökkel? Teneked, hozzád nem jutott el soha közvetlenül ilyen?
Soha.
Téged nem próbáltak? Te nem utaztál, tehát te nem voltál ilyen szempontból érdekes.
Nem.
Inkább, akik utazó kereskedők voltak, azokat nyilván próbálták beszervezni ide-oda, innen-onnan.
És általában ilyen kipróbált emberek mentek, de hát rengeteg olyan volt, aki ugyanúgy kereskedelemmel foglalkozott, de sose jutott ki valami nyugati országba.
Nyugdíjba mentél aznap, amikor betöltötted az 55-öt, emlékszem jól, és lényegében akkor automatikusan megvolt a lehetőség, hogy nyugdíjasként tovább dolgozz?
Nem, én nem is akartam először, nem is mentem rögtön vissza dolgozni.
Igen, igen, emlékszem.
Ugye ez volt 1982-ben. És az is volt az elképzelésem, hogy ahogy nyugdíjba mentem, rögtön elkezdtük intézni az izraeli látogatásunkat, mert akkor az nem volt olyan egyszerű. Úgyhogy 1982 szeptemberében kimentünk Izraelbe.
Akkor mi már – hogy is volt - bent laktunk a Zöldmálin? Igen. A gyerekek már iskolások voltak, hát neked már akkor nagy unokáid voltak. Igazi nagymama voltál. És akkor mentetek ki.
Igen. Nagyon érdekes volt különben tényleg, hogy azért mi nagyon kihasználtuk, mert amíg dolgoztam, addig is minden évben, mikor már volt rá lehetőség, akkor nyugatra mentünk.
Minden három évben lehetett ugye?
Hát nem kellett, amikor volt meghívó levél.
Igen! Turista útlevél és a deviza, az volt három évenként. És a meghívással lehetett menni korábban. Hát jó, egy nagy, külön téma lesz majd az utazás. Ezt egyelőre tegyük félre. Most a munkáról annyit, hogy akkor visszamentél, mikor? Egy olyan fél év után?
Két év után!
Hiányzott?
Igen.
A munka? Vagy a pénz? Vagy mind a kettő?
A pénz nem. Pénzre nem emlékszem.
Pénzről most nem is nagyon beszéltünk. Illetve azt az egyet, hogy ott, Csepelen kétszer annyit kaptál, mint a Statisztikában. Én úgy emlékszem, hogy olyan tisztességes fizetéseitek voltak mind a kettőtöknek. Nem „húha!”, de olyan elfogadható.
És akkor még rengeteget számított, mikor voltak ilyen jutalmak, nyereségrészesedés, meg ilyesmi. Azt mindig félreraktuk, és hát tulajdonképpen az ilyen nagyobb kiadásokat abból lehetett fizetni.
Na és akkor két év után mentél vissza, 1984-ben. Az már nem ugyanaz az osztály volt.
Akkor a munkaügyi osztályra kerültem először, és aztán az egyik áruosztály – nem tudom, a Petkiné nevére emlékszel-e, ő volt az osztályvezető – az kikért a munkaügyről, hogy ha oda tudnék menni egy kicsit rendet rakni, segíteni.
Ezekre emlékszem, én akkor már az Akadémián dolgoztam, és hát onnan elég könnyű volt átsétálni a Dorottyába, és akkor ott tudtunk mindig egy kicsit diskurálni. Ebédeltünk együtt lent a menzán.
Így kerültem az áruosztályra és akkor ott beletanultam a "diszpókokba"
Diszpozíciók.
Tulajdonképpen bonyolítói munkát is végeztem.
Mikor hagytad végleg abba? A rendszerváltás után még te dolgoztál? 1984-ben mentél vissza, meddig voltál még ilyen nyugdíjas állásban?
Olyan 5-6 évig.
Hát lényegében akkor meg szűntek ezek a külker vállalatok. Tehát átélted a megszűnést, vagy te már előtte eljöttél?
Nem, akkor már nem voltam ott. És hát akkor már jött a Scientometrics.
Hát akkor kezdtük csinálni. Igen, hát voltaképp ha munkáról beszélünk, akkor ezt azért ne hagyjuk ki, hogy elkezdted az új „kárriert”, a kérlelhetetlen korrektort, ami nagyon jópofa volt. Az nagyon-nagyon vicces volt.
Tulajdonképpen én 1949-től dolgoztam…
Addig, meddig a lányok csinálták az újságot, és amikor ők mentek nyugdíjba, ez mikor volt? 2010-ben majdnem, addig csináltad.
Igen, addig dolgoztam.
Még a kollégákról. Hogy kik voltak – most megint elölről kezdve a Statisztikától -, hogy kik voltak a munkahelyekről olyan kollégák, vagy főleg barátok?
Hát a Statisztikai Hivatalból aki máig megmaradt, az a Bea.
Igen, igen. Hát maradhatott volna más is, aki szegény nem maradt meg. A Putyu.
Sokan meghaltak.
Csepelen?
Csepelen tulajdonképpen csak az Ági. A Márkos Ági.
Ja! És ővele most mi van?
Tartom vele a kapcsolatot.
De hát ugye voltak egész közeli barátok, hogy úgy mondjam. Hát a Jenő, a Sík Jenő, azért ő nagyon közeli, jó barát volt, nem csak kolléga.
Igen.
Mert hát a Statisztikában ott lényegében a Római parti csónakház társaság volt.
A Teriék.
A Teriék! A Teri ott dolgozott? A Zoli is, vagy csak a Teri?
A Zoli egy másik részlegen dolgozott, de ő is a Statisztikai Hivatalban.
Ő volt a nyomda vezetője – csak ha valaki hallgatja a felvételt – ő a Mihályi Zoli és a Redlich Teri.
És a Terike, az meg velem dolgozott az iparstatisztikán.
És akkor még ki volt? Mert a sporttársak, mondjuk, azok ott egy társaság volt, de azért azokkal külön családi vagy összejárós baráti kapcsolat nem emlékszem, hogy lett volna.
A Római.
De azon kívül nem. Tehát ők nem nagyon jöttek fel hozzánk, mondjuk, arra nem emlékszem.
Tulajdonképpen amikor én ott dolgoztam, akkor inkább az apu kollégáival tartottuk jobban a barátságot.
Azokra se nagyon emlékszem.
Tudod, ott volt olyan társaság, akivel eljártunk vendéglőbe, táncolni.
Igen, de engem oda nem vittetek magatokkal.
Hát a népszigeti csónakházban ott te is voltál.
Hát akkor én még nagyon kicsi voltam, arra nem emlékszem. És akkor Csepelen volt a Sík Jenő és a családja. Hát tényleg ott az egész családdal jóban voltunk, a lányokkal, de azért ott más ott se nagyon volt, ilyen kolléga.
A Márkos Ágit mondtad, de akkoriban – én tényleg nem emlékszem – hogy olyan közeli barátságban lettél volna vele. Tehát a munkahelyen kívül úgy nem nagyon találkoztál vele.
Deeee.
Igen?
Igen. Akkor ők Erzsébeten laktak, és aztán költöztek – most nem is tudom, hogy Erzsébeten vagy Csepelen -, volt egy nagyon szép kis házuk, de hát ott ugye mindent lebontottak, és akkor kaptak ők egy lakást.
Ebből is egy kicsit kimaradtam ezek szerint. És a Technóból, hát ott a Latabár Ági volt talán a legjobb barátnőd, ugye?
Hát a Magdi, az Ági, a Jutka, akik tulajdonképpen máig is, a Gerendás Éva.
Ő is még az iparstatisztikán volt veled, vagy már a nyugdíjas évek?
Statisztikán. A Ziska Zsuzsi,
A Ziska, persze!
És a Ziska Zsuzsi anyukájával voltam ugye nagyon jóba Csepelen.
Aha! Ezt például nem is tudtam.
Az ő anyukája volt a bérelszámolás.
A Szerszámgépgyárban?
A Szerszámgépgyárban.
Ezt nem tudtam, hogy ő ilyen családi örökség!
Ő mikor érettségizett, akkor én ajánlottam őt a Technóba. És akkor ő nálam dolgozott.
Na, jól van. Még valakiről akarsz valami a munkával kapcsolatban?
A Hidas Marci…
Ez még a Római.
Igen, a Statisztika.
És akkor a kitüntetéseidet? Mert mondtad, hogy kaptál mindenféle díjakat és kitüntetéseket.
Igen, és a Statisztikai Értesítőbe…
Aranybetűkkel vagy írva... Ezek mind megvannak, ezeket őrződ?
Persze.
Akkor ezeket be kéne digitalizálni.
Igen.
És Schubi voltál, ugye, te is, mint én. A Statisztikában is, Csepelen is, és a Technóban is.
Igen, igen.
Ez jó.
Deeee.
Igen?
Igen. Akkor ők Erzsébeten laktak, és aztán költöztek – most nem is tudom, hogy Erzsébeten vagy Csepelen -, volt egy nagyon szép kis házuk, de hát ott ugye mindent lebontottak, és akkor kaptak ők egy lakást.
Ebből is egy kicsit kimaradtam ezek szerint. És a Technóból, hát ott a Latabár Ági volt talán a legjobb barátnőd, ugye?
Hát a Magdi, az Ági, a Jutka, akik tulajdonképpen máig is, a Gerendás Éva.
Ő is még az iparstatisztikán volt veled, vagy már a nyugdíjas évek?
Statisztikán. A Ziska Zsuzsi,
A Ziska, persze!
És a Ziska Zsuzsi anyukájával voltam ugye nagyon jóba Csepelen.
Aha! Ezt például nem is tudtam.
Az ő anyukája volt a bérelszámolás.
A Szerszámgépgyárban?
A Szerszámgépgyárban.
Ezt nem tudtam, hogy ő ilyen családi örökség!
Ő mikor érettségizett, akkor én ajánlottam őt a Technóba. És akkor ő nálam dolgozott.
Na, jól van. Még valakiről akarsz valami a munkával kapcsolatban?
A Hidas Marci…
Ez még a Római.
Igen, a Statisztika.
És akkor a kitüntetéseidet? Mert mondtad, hogy kaptál mindenféle díjakat és kitüntetéseket.
Igen, és a Statisztikai Értesítőbe…
Aranybetűkkel vagy írva... Ezek mind megvannak, ezeket őrződ?
Persze.
Akkor ezeket be kéne digitalizálni.
Igen.
És Schubi voltál, ugye, te is, mint én. A Statisztikában is, Csepelen is, és a Technóban is.
Igen, igen.
Ez jó.